Vándor történetei

Vándor róla szól e történet, haljátok gyermökeim.
Gondolt egyet és útra kerekedet ki nézni a nagyvilágba rég tervezte hát elindult meg sem állt egészen egy városig. A városban meg állt, mert meg éhezett hát betért egy olyan helységbe ahol lehetett enni. Falatozott szép komótosan fel figyelt egy társaságra kik keményen piszkáltak egy embert. Próbált ő velük szót érteni de nem sikerült neki. A vándor nem szerette, ha ilyen dolgokat tesznek és beleszólt az ember segítésére. A társaság rögvest őt vette szó alá de, hiába próbálkoztak rendre alul maradtak vele szemben. Igen mérgesek voltak de ekkor történik valami egy gyermeket, hoznak a helységbe nagyon cefetül, néz ki. A társaság vezetőjének a gyermeke szólnak, van e valaki, segítene a gyermeknek, míg az orvos ki jön. Nem jelentkezik senki ekkor a vándor, oda megy, ehhez az emberhez s mondja ő, tud segíteni. Néznek rá addig a gyermeket, felfektették az asztalra. Kéri, menjenek el csak az apa, maradjon ott így tesznek. Ekkor a vándor nekilát a kezelésnek, nem láttak még olyat az emberek. Kis idő múltán a gyermek magához tér szeretne leszállni az asztalról de, a vándor nem engedi. Kérdi, fáj e valamije de, a gyermek azt mondja semmi fájdalma nincs. Ekkor sem engedi a gyermeket felkelni, oda parancsolja az apját és mondja neki, míg az orvosok ki nem vizsgálják tüzetesen a gyermek, nem mozoghat. Megérkezik az orvos, elmondják mi történt a gyermekkel azonnal kórházba, viszik. Gyermeket a kórházban vizsgáló orvos ki műszerekkel is megnézte a gyermeket, azt mondja az apának, ha nincs az a vándor a gyermek halott, lenne. Apa nagyon ideges lesz a hír hallatán de, rá néz a gyermeke arcára és lássa, vidámságát meg nyugszik. Elküldi az embereit, keressék meg a vándort. Visszajönnek, nem találják sehol sem. Újból elküldi őket, addig ne jöjjenek, míg hírt nem hoznak a vándorról. Több napi járást meg tesznek minden úton de, nem találják s vissza, mennek jelentik nincs sehol sem. Apa fájlalja, amiért olyan rosszak voltak ahhoz az emberhez ki meg mentette a fiát. Elgondolkozik a történteken, és úgy dönt, változtat az életén. A vándor már messze jár az éjszakát egy szénakazalban, tölti a reggel is ott éri be. Jönnek emberek a szénát fel pakolni, kérdi tőlük, segíthet ezen élelemért cserébe. Mondják el, kél a dolgos kéz rajta. A munkát sebesen úgy röpült az idő hamar elvégzik. Leülnek enni, de a vándor csak aludttejet és kenyeret fogad el. Kérdi a gazdát mi történt a lábával, hogy úgy sántikál. Mondja le eset a kocsiról jó pár éve, nem tudtak segíteni rajta még az orvosok sem. Kérdi a vándor had, nézze meg azt a lábat had, segítsen rajta. Gazda engedi, és kezelésbe veszi, nem érez nagyon semmit, csak bizsereg egy kicsit a lába. Mondják, elviszik a falujukig a vándor de, ő azt mondja nem fontos, gyalogol egy kicsit s útjára, indul és köszöni az ételt, italt és az emberséget. Elindulnak a falu felé a szekérrel de, nem sokára leesik a kocsiról valami s gazda, ugrik le érte fel, teszi, s mennek útjukra. A legény csodálkozik a gazdán, mondja neki hát a lába nem sántikált, tán nem fáj. Nézi a lábát, dobog vele ínyen a kutyafáját elmúlt a fájás. Ki fogják a lovat a szekérből s utána, küldi a legény a vándor után nem rég ment el arra. Közben a vándor már messze jár, lát egy gyermeket ki a fán, csücsül, meg áll s látja egy medve, van a fa alatt. Gyermek kiabálja, menj, innen veszett a medve. De a vándor nem olyan egészen közel megy a medvéhez. Medve észreveszi, s dühödten oda fordul, morog s támadásba, lendül. A gyermek még öreg korában is bele borzong abba, amit ekkor látott. A vándorból hirtelen három ember lett hárman most három felől a botjukkal ütik de, úgy hogy a medve elszaladni sem tud. S végül már nem mozog őkelme úgy hirtelen megint egy ember lesz a háromból. Irtózatos ütést mér a medve kobakjára, üvölt hatalmasat, és ki szenved. Hang szerteviszi ezt az üvöltést, sokan tudják mi ez sietve, szaladnak a hang irányába. Közben a gyermek lekászálódik, a fáról meg köszöni az idegennek, hogy segített, neki e rémet elpusztítani meg maradhatott az élete. Nem tesz semmit mondá a vándor. Ekkor érkezik a legény lovával, hallotta már azt az üvöltést, igen sietett. S lám ott fekszik a vér medve mit oly, régen üldöznek, de senki sem tudta el pusztítani. Mondja a vándornak a gazda, küldte, szeretné meg köszönni, hogy segített rajta de a vándor szabadkozik nem tett ő semmit. Majd ha újra erre jár, felkeresi a gazdát dolga, van mennie, kell. Kérdezi a gyermeket honnan jött merről futott idáig a medve elől. A gyermek elmondja a vándor, mondja, megy a dolgára de, értesíti a gyerek szüleit hová jöjjenek érte. Így téve elindul s egy nagy fa mögé, megy, nézik, mint tűnik el a fa mögött. Nem sok idő múlva csak nem jön, elő hát mennek a fához sehol nincs a vándor eltűnt csudálkoznak rajta. A gazda oda ér s lássa a medvét de, ekkor érkeznek mások is, látják mi történt. Kérdezik az ifjakat, azok rendre elmondják a történetet. Érkezik egy nagyon öregember a választ ad, arra ki lehetett az a vándor. Elmesél, egy nagyon régi történetet s megértik talán ki a vándor ki csak aludttejet és kenyeret fogad el és segít mindenkinek. Közben a vándor megérkezik a gyermek elmondása alapján apjához ki az erdőben, vágja a fát többedmagával. Akkor tudják meg hova lett a gyermek, hálálkodik az apa de, a vándor mondja nem tett ő semmit tette a dolgát. Köszöni, szépen mondja, az apa meg háláljuk még neked, nem kell, mondja a vándor de, hívja a gyermek, ha kell valamiben segíteni ő, jön. Apa oda ér a helyszínre ahol a medvét elpusztították gyermeke, úgy ugrik apjához boldogan kik, látják a szemükből is, ki csordul a könny. Mondja az apa mit mondott a vándor neki. Hallja az öregember ő tudja a választ, miként lehet a vándornak üzenni de, csak fontos dologban lehet így ide kérni. Mert egyébként nem jön el. El is mondja a fiúnak félre, hívja más, ne hallja, hogy kell hívni majd a vándort. Megértette, a fiú s fogadkozik az öregembernek így tesz, ha eljön az idő. S közben a vándor már messze jár, van má délután két óra is. Fent a hegyek között találjuk, amint bandukol az erdőn keresztül. Fel figyel egy nyöszörgő hangra, siet, mi lehet, a hát látja egy fehér komondor kutya, fekszik a sziklák között el, látja az ő módszerével nem sok idő múltán a kutya magához tér. Már nyalogatja, a vándor kezét az meg gyógyítja továbbra is, egészen jól van a kutya egy óra múltán. A kutya fel áll és elindul, nehezen megy, néz hátra, mintha hívná a vándort, kövesse az követi. Nehezen de a kutya talál valamit panaszosan el, kezd vonyítani. A vándor oda siet hát egy ember, fekszik ott. Minden tudományára szüksége van, serénykedik, eltelik vagy fél óra az ember magához tér a kutya, úgy nyalogatja az embert. A vándor most már látja a gazdáját találta meg a kutya. Beszél az ember és kérdi, hol van, felnéz a vándor és mondja gazduram maga le, eshetett onnan a magasból ide. Most már emlékszik miként esett le. Fel akar állni de, a vándor nem engedi, kérdi tőle, vannak ezen erre emberek kik, tudnak segíteni. Mondja az ember, igen mutatja az irányt a vándor a lelkére, köti, ne mozduljon, amíg el van. Sietve távozik a megadott irányba nem sok idő múltán három emberrel, jön vissza. Gondosan hordágyra teszik és viszik a szállásra ahol ők, vannak, mert pásztorok keresték már a gazdát de, nem találták. Eltelik egy hét mire a vándor, már úgy látja a gazduram, jobban van. A gazda kéri, menjen el a falujába és ír egy levelet az otthoniaknak. A kutya egészen jól van róla tudni, kell a gazdán és a családján kívül senkinek sem fogad szót, hát csodálkoznak, rajta hogy megszerette a vándort a kutya első szóra, megtesz mindent neki. A vándor a levéllel elindul a kutya, tudja az utat, így biztosan nem tévednek el. Már közelednek a faluhoz a vándor énekszóra lesz figyelmes. Fent a hegyről látja egy lány korsóval a kezében, megy és énekel. A kutya valahol elmaradt valami nyulat hajkurászik így le maradt. A vándor leér a hegyről a lány észre, veszi ilyen ruhájú idegent még erre nem látott. Kérdi tőle, merre van az a falu ahová ő, megy a lány, feleli hát ez a falu itt, ni mutat rá a falura. Érdekes dolog történik, meg jelenik a kutya szájában egy nyúllal. Amint meg látja a lányt, a nyulat ki ejti a szájából és rohan a lányhoz. Ekkor veszi észre a lány a kutyát, nem tudja mire vélni, hogy a kutya az idegenre miért nem támad rá, és mit keres itt és hol a gazdája, vagyis az apja mi lehet vele. Leteszi a korsót, kérdi az idegent. Mi történt az mondja el jött ide meg sérült a kutya gazdája de, jól van. Erre a lány mondja az idegennek hát az ő apja a kutya gazdája. Ekkor átadja a levelet, az elolvassa és megöleli a vándort, kérdi mért kapta. Mondja a lány köszönöm, amit az apámért tettél, nem jár érte köszönet máskor is meg teszem, mondja a vándor. Füttyent egyet és a kutya úgy fogad szót, hogy a lánynak eláll a lélegzete is apjának sem fogad így szót a kutya. Míg mennek hazafelé el, meséli mi történt az apjával. Mondja, jól van de, úgy kell hordágyon haza hozni. Mire elmondja épp haza érnek. Lássa a falu népe a kutyát, nem tudják mire vélni, mit keres itt egy idegennel s főleg, hogy úgy szót fogad neki de látják, hogy a lánnyal van. Hazatértek szétszaladnak hívni a segítséget, jönnek az emberek és elindulnak fel a hegyre. Másnap haza hozzák a gazdát a vándor, nem megy még sehova, mert nem gyógyult meg teljesen a gazda. Szeretne körülnézni erre fele, míg itt van és elindul a hegyre, jól elfárad, s leül a leány kíváncsi a vándorra, és utána megy, hogy mit fog tenni. Látja, ott ül a tisztáson és pillangók méhek, és különböző bogarak lepik el. Zajt csap a vándor arra néz, látja a leányt, szól neki, jer ide miért vagy itt. A leány oda megy, s kérdi, mért van rajtad ennyi mindenféle dolog. Mondja a vándor hát itt ezek az ásványi-sókat, szedik fel róla kíváncsi volt, arra hogy itt, is mint otthon ahol lakik ott is, elszokták, lepni a bogarak. Nevet a leány a vándoron az mondja neki, ne nevess, kérlek egyszer majd neked is lesz ilyen élményed. Milyen szép pillangó nézd itt rajtam, láttál már e félét, nézi a leány a szavát se hallani csúdálkozik. Vándor elindul, lefele a faluba s beszélget a leánnyal mindenféle érdekesebbnél érdekesebb dolgokat hall. Ilyen dolgokról ő ez idáig sosem halott. Visszaértek a házba kérdi a vándor, szoktak puliszkát enni igen a válasz had, főzze, ő meg kérdi. A vándor kéri a leány, segítsen neki elkészíteni, a kukorica gombócot a válasz igen, mert kíváncsi. A vándor mondja nem csuda dolog, kell bele, hanem zsemlemorzsa ettől nem olyan fojtós a kukorica a tudásodra van bízva milyen ételt készít el el így. Elkészítik a gombócokat: amibe tesznek elébb a vizet a fazékba majd a túrót, édesítik, tesznek vajat, és fel forralják, ha forr, tesznek bele kukoricát finomra darálva, keveri nem sokáig s a lényeg zsemlemorzsát. Összekeverik és tehetnek hozzá tejfelt, ha kicsit ki hűl, elkezdik meg formálni a gombócokat. És kész. A család mikor meg kóstolja a gombócokat, nem tudják abba hagyni olyan finom ilyet, nem ettek ez idáig, s hamar elfogy a kukorica gombóc. Másnap a leány mikor húzza át az ágyneműt, érdekes illatot érez a huzaton, nem tudja mire vélni. Látja a vándor csak házi szappannal, mosakodik és a ruháját is, azzal engedi ki mosni. Táncmulatság lesz a faluban, kérdik a vándort nem meny ezen el, hát feleli, nem tud ő táncolni ő csak a zenére, tud táncolni de, a lépéseket nem ismeri. Ez meg hogy lehet, kérdi a leány és unszolja a vándort, menjen el vele a mulatságba. Kéreti, kéreti magát, végül azt mondja, elmegy de, nincs ruhája ilyen dologra, kerítenek neki gyorsan minden fajta ruhaneműt, cipőt. Fel öltözvén elindulnak a mulatságba. Mondja a vándor ő egyedül szokott táncolni és most meg mutatja, hogyan érzi a zenét és elkezd táncolni. A leány olyan figurát, oly mozdulatokat sosem látott de még az ott tartózkodok sem. A leány nagyon tudott táncolni kérdi a vándort, mutassa meg neki, hogyan kell érezni a zene ritmusát. Minden számra másfajta táncot mutatott be a vándor. Mondja a leánynak soká tanulta meg mire rá érzet a zene ritmusára. De próbálja mutatni a leánynak, mivel nagyon jó táncos volt kezdte érezni, mit mond a vándor. Az est vége fele kezdet bele jönni a leány s ekkor együtt de külön táncoltak olyat mutattak az emberek, szájtátva figyelték a párost, így még soha se láttak embereket táncolni. Mondja a vándor, ha sokat gyakorolnak csudálatos dolgokat, lehet két személynek a zene ritmusára eltáncolni. Haza kíséri a leányt a mulatságból. Másnap kérdik a vándortól mért nem házas mért él, egyedül azt mondja még nem talált olyan nőszemély, mert nem tudnak neki semmit se nyújtani. A leány már válaszolt volna de, a nagyanyó meg gátolta benne s mondja a vándornak holnap délben, ha válaszolunk jó é lesz kiváló, mondja. Másnap délben az étkezés után mondja a leány a vándornak ő, bizony tud nyújtani most már neki. Hát, nosza rajta feleli. Erre a leány nevetve be hozza a lepényeket volt ott mindenféle. Mondja tegnap már válaszolt, volna de, jó ezen a válasz igen ez a jó válasz mondja a vándor. A vándor tervezi, hogy haza megy de, mivel kezdi megszeretni a leány, kérdi az apjától komolyabbra, veheti, ezen a dolgokat s kérdi a leánytól, tetszene neki ilyen forma ember, mint ő és lenne, majd idővel mikor jobban meg ismeri a párja. Igen válaszával elpirul, s nevetve ki szalad a helységből. Később a vándor mondja a gazduramnak haza, kell lassan mennie, mert a dolgait el kell rendeznie, s majd visszajön. Eközben érdekes történés zajlik a faluban, díszes ruhában nagyon lassan bandukol egy ember, nem vélik fel ismerni ki az. Majd a gazduram házához ér akkor látik hogy a fiú jött haza ki már sok éve nem volt otthon az okát is tudják rossz útra tért. A fiú után egy legényforma jött. Bemegy az udvarba a kutya, megismeri vad ugatásba, kezd, örül. A hangra fel figyelnek, és ki jön az anyja, nagyon megörül rég nem látott fiának a fiú, kérdi az apja itt hon, van, bólint. Bemegy a házba, mondja mért jött, szeretne elnézést kérni a cselekedeteiért, amit a múltban el követtet változásban, van. Jó útra tért meg változott kéri apját, fogadja ismét a kegyelmébe. Visszahozta a fokost, amit régen kapott nem érdemes rá, hogy nála legyen, szól a fiának, jöjjön be. A fiú hozza a fokost, aki észre veszi a vándort örömében a fokos, kiesik a kezéből és szalad a vándorhoz és öleli ahol éri. A fiú apja ekkor veszi észre a vándort sírva, oda megy hozzá, kéri, fogadja bocsánat kérését, mert olyanok voltak hozzá. Elfogadom, mondja a vándor az apa, lassan abba hagyta a sírást, és fel veszi a fokost, mondja az apjának. Szeretné, ha a vándoré lenne, tudja nagyon sok éve a családé és rá volt bízva az őrzése. Gazduram mondja a fiának bele, egyezik, hogy a vándoré legyen a fokos, az szabadkozik, nem érdemli meg ilyen családi ereklyét. De nem tehet semmit ennek, így kell lennie, mondja a gazduram punktum. Elveszi a fokost a vándor és a közben bent lévő leánynak, szól, jöjjön ide és tegye a fokost a helyére de, úgy avval a trükkös módon, hogy senki se tudja le szedni. Csodálkoznak, honnan tudja ezt, mert sokan szerették volna le szedni, de nem sikerült nekik. A fiú csodálkozik, ezen az eseményen s kérdi a vándort, mért van ez így. Vándor mondja, ha el jő az idő ő és a leány egy pár, lesznek. Leány irul pirul, tetszik, amit a vándor mond. Gazduramat érdekli, hogy mit tett a vándor a fiáért és ekkor számolnak neki be róla mi történt. Nagyon meg örül a hírnek s jobban a szívébe zárja a vándort. Mondja a vándor most már ideje mennie, mert dolga van oda haza s egy hónap múlva, jön ide vissza. Elköszön a családtól, a leánytól s kimegy a házból a kutya, nagyon örül, neki eljátszik, vele egy kicsit s megy az útjára. Már a falu szélén jár, amikor a leánynak észibe jut, szeretne mondani neki valamit, szalad, fut, ahogy a lába a földet éri de a vándort nem leli. Néz az égre, s lám látja piros szalag, hullik lefele olyan forma, ami a vándor kalapját díszítette, nem tudja mire vélni, és fel veszi. Kérdi az embereket kik, jönnek fel a falu felé látták ezen erre valakit menni, azok felelik senki emberfia nem jött erre. Csodálkozik a leány, hogyan tudott a vándor ilyen gyorsan eltűnni s megy haza lassan de, a szalagot a szívéhez teszi. Eltelik az egy hónap gyorsan egyszer az udvarról érdekes zajokat hal a kutya furcsa panaszos vonyításba, kezd hamar felöltőz, és ki megy meg nézni. Látja a vándort a kutyánál, nem tudja mire vélni, hogy került oda. Mondja a vándor neki eljött érte, hogy elvigye az otthonába, jön e vele. Szívesen de az apja anyja megy, szól, hová indul, mondja a vándor, tudják ők már voltak nálam de, hogyan kérdi a leány. Figyelj most le, ereszkedik olyan ködforma, ne ijedj meg tőle belém is, kapaszkodhatsz de, ne szoríts úgy. Csukd be a szemedet így tett a leány szólt az édes hang, nyisd ki, és lám csudák csudája valahol ki tudja, hol ott teremtek. Mondja a vándor itt lakom én ezen a vidéken haza jöttünk. Már nem is kérdez semmit, hogyan jöttek, ide úgyis elmondja, ha itt az ideje gondolta a leány jól gondolta, mert a vándor elmondta neki a módját az utazásnak. Körbe járják a tájat, ahol lakik a vándor, elmennek minden fele a leány kíváncsi mindenre. Mondja a vándor ő nagyon elfáradt le, kell feküdnie fárasztó ezen utazási mód a szellem, fárad. Bemennek a házba le, fekszik, a vándor az ágyra s mondja a leánynak ott az ágy, amire ő is lefeküdhet. De a leány azt mondja, szeretne a vándor mellé feküdni meg is, teszi rögtön. Fejét rá hajtja a vándor mellkasára pont a szíve oldalánál a vándor át, karolja a leányt és mondja neki haza értem, kérdi a leány, mért mondod. Miért a mindenséget tartom a kezemben, és átöleli a leány szorosan. Az elkezd sírni mondá neki, ne sírj kedvesem, vigasztalja leány, abba hagyja a sírást most már nevet és így alusznak el. Hagyjuk őket, ismerjék meg egymást tán hallunk felőlük még. Ki kíváncsi a történet végére szaladjon fel a kerek dombra, és azon túlra utoléri, ha a történetet nem is a násznépet bizonyára vége.